Népi-kultúrtörténeti emlékek



Néprajzilag is önálló, sajátos kultúrát megőrző táj. A falvak településszerkezete egyedi képet mutat, a Vendvidékre az ún. szórvány településszerkezet jellemző. Egy-egy ház külön áll a dombokon, körülötte helyezkednek el a szántók, a kaszálógyümölcsösök, a rétek: ez adja a táj mozaikos jellegét. A házak a birtok első tulajdonosáról kapták a nevüket. Ezt örökölték az új lakók.(pl. Borovnyák-ház). A szórvány település szerkezet szép példái Kétvölgy, Orfalu, Apátistvánfalva.

Vend nemzetiségűek élnek a vidéken a hagyományaik megmutatkoznak építészetükben, gazdálkodásukban, szokásaikban.

A vidék erdős voltából adódóan az építkezés anyaga a fa volt. ( Helyben termett, olcsó volt.) A ház alapjai a földre helyezett erős tölgyfagerendák voltak (jobban ellenálltak a víznek), a falakat 10-15 cm vastag fenyőgerendákból készítették, amik túlnyúltak a fal síkján (keresztvéges boronafalas építkezési mód), a gerendák hézagait mohával, zuzmóval tömködték ki, majd két rétegben tették rá a vakolatot szalmatörekes sározás formájában, ezt pedig meszelték, illetve az alsó részen agyaggal kenték. Így a fal vastagsága kb. 20 cm lett. A mennyezet szintén fából készült, a tetőt pedig zsuppal fedték (rozsszalmával). Az ablakok eleinte kicsik 50-70 cm-es tolóablakok (tolitu) voltak, kevés fényt engedtek be, inkább szellőzési szerepük volt.

Az épületek elhelyezését tekintve a vonalas építkezés volt a jellemző - szoba, konyha, kamra, gazdasági épületek ( istállók, pajta szín). A konyha füstös konyha volt, kemencével és főzőpadkával (nem volt kemény, az ajtón ill. a tolitukon távozott a füst), jelentősebb szereppel bírt, mint a szoba, az élet központja volt. A kemencét a szoba felőli sarokban helyezték el, összeköttetésben állt a szobai kályhával, a konyhából fűtötték.

A vonalas elhelyezés nagy gazdaság esetén nem volt célszerű, ezért ahol a telek nagysága és formája megengedte az istállót és a pajtát keresztbe építették ( merőlegesen a lakórész végében). A harmadik oldalra kerültek az ólak, hidasok, így alakult ki az úgynevezett kerítettház forma, ahol a negyedik oldalt a kerítés, deszka-palánk adta. Így az udvartér teljesen körül volt zárva. A zárt udvaron kapott helyet a lábasjószág egy része, így nem kóboroltak el és a vadtól meg a betyároktól is védve voltak. A lakóépület mellett tornác futott végig, esőben itt lehetett dolgozni.

Itt nem jellemző a kerítés, legfeljebb élősövény, vagy a vesszőfonat, az is inkább csak a veteményes kertek körül a vad ellen.

Az őrségi telkek legszembetűnőbb épületei a különálló pajták, melyek méreteikkel is kitűnnek. Jellegzetesek az un. avar-pajták Itt az erdőről ősszel összegyűjtött avart tárolták. Ezzel almolták a teheneket, mivel a sovány szántókon kevés takarmány termett, a szalmát is megetették az állatokkal, így avart kellett gyűjteni az almoláshoz. Az alomszedés az erdőben nyers talajfelszínt eredményezett, s ez által sok ritka növényfaj fennmaradását biztosította.

A 18.sz..-tól megváltozott az építkezés anyaga is, került a tégla. A készítéshez szükséges anyag, az agyag helyben fellelhető. Majdnem minden ember értett a téglavetéshez. A tető fedőanyaga is változott, fazsindely, illetve később cserép lett. A tornác lerövidült, így alakult ki az úgynevezett kódisállás, ami előteret képez a konyha és a pitvar között. Az életforma változásával, polgárosodás, megváltozott gazdasági körülmények következtében házak mérete is megnövekedett. Gyakori volt, hogy a család még boronafalú házban élt, de az istállókat már téglából építették. Mivel elsősorban az állatok adták a megélhetést ezen a vidéken, az őrségi emberek szinte jobban becsülték őket, mint magukat.

Majd minden ház mellett megtaláljuk az őrségi településre jellemző vízgyűjtőket a tókákat. A tóka kb. 2-3 m mély 1-2 m átmérőjű gödör, ami az esővízből töltődött fel és a vízzáró agyagréteg nem engedte elfolyni. Ezt a vizet állatok itatására, mosásra használták. Az ivóvizet a völgyi kutakból, kávás kutakból vagy forrás kutakból nyerték. Ezek talajvízből, forrásvízből táplálkoznak, főzésre ivásra alkalmasak voltak. A szerekből gyalogosösvények vezettek a kutakhoz.

A falvak kiemelkedő pontján találjuk a templomot, a szegényebb falvak, ha nem tudtak templomot építeni, haranglábakat emeltek. 4 kimerevített tartóoszlopra szerelték a harangtartó ácsolatot, az oszlopokat sátor alakú dúcolással merevítették ki, amit zsuppal vagy zsindellyel fedtek. Így alakultak ki az úgynevezett szoknyás haranglábak pl. az orfalui. A harang fontos szerepet töltött be az emberek életében. A hajnali harangszó ébresztette, a déli ebédre hívta, az esti (Úr angyala) haza hívta őket az erdőről, mezőről. A félrevert harang napközben tájékoztatta az embereket, ha valamiféle természeti csapás érte a falut. A népi vallásosság kifejezői az út menti keresztek, amik lehetnek egyszerű "pléh-Krisztusok vagy kőből, fából faragott feszületek is.