Hagyományos gazdálkodás



A terület természeti adottságai, jellegzetességei miatt elsősorban az erdőgazdálkodás és az állattenyésztés volt jelentős. A szántóföldi művelésre az úgynevezett bakhátas gazdálkodás volt a jellemző. Bakhátakat alakítottak ki a humuszréteg összehúzásával, mellette lefolyt a víz és a barázdák agyagát mosta.

A talaj és az éghajlat a búza termesztésére nem a legalkalmasabb, így elsősorban rozsot, árpát, zabot termesztettek, valamint kölest, hajdinát, kukoricát, krumplit, káposztát, répát, tökféléket, lent, kendert. A tökfélék magjából olajat ütnek, a többi részét pedig állatok etetésére használják.

A gyümölcsösökben szilva, alma, körte terem, amikből lekvárt, pálinkát főztek vagy aszalták azokat. (Extenzív gyümölcsösök, hagyományos gyümölcsfajtákkal.)

Az állattenyésztésből a nagyterületű kaszálórétekre alapozott szarvasmarha tenyésztést kell kiemelnünk. A legszegényebb gazdák is tartottak 1-2 tehenet, igavonásra, ill. a tejért. A Világháborúk előtt osztrák kereskedők jártak ide a hizlalt jószágért és lábon hajtották el őket a vásárokra (Bécsbe, Grazba).

A kultúrgazdálkodás mellett természetesen hasznosítják az erdei melléktermékeket, az ízletes gombákat, erdei gyümölcsöket /szeder (Rubus caesius), málna (Rubus idaeus), áfonya (Vaccinium myrtillus), kökény (Prunus spinosa), szamóca (Fragaria vesca), mogyoró (Corylus avellana), bodza (Sambucus nigra), mézet stb.-t is.

A népi mesterségek közül talán a legjelentősebb a gelencsérek, fazekasok munkája. Az itteni emberek az agyagból aranyat csináltak. A mesterség apáról fiúra szállt. A fazekasok áruikat szekerekre rakták és messzi tájakra vitték, ahol gabonára cserélték. A fazekas mesterség mellett az erdőkből adódóan virágzott még a fafaragás, a kosárfonás, az asztalosság is, valamint a kópic kötés.

Az emberek a természettel még harmóniában élnek ezen a vidéken; gazdálkodásuk által nem átalakítják, hanem megőrzik az egyes élőhelyeket, s így az ottani életközösségeket, fajokat.